Partner Program
Ezt a konstrukciót azoknak ajánljuk, akik valamilyen megfontolásból nem kívánnak tárhely szolgáltatóként működni, és nem kívánnak saját ügyfeleket gyűjteni.
Nekik nem kell a folyamatos számlázással és ügyféltámogatással kapcsolatos terheket sem felvállalni.
Mindössze annyi a dolguk, hogy ajánlják a szolgáltatásainkat ügyfeleiknek, ismerőseiknek, és nekünk gyűjtenek ügyfeleket. Az ilyen módon nekünk szerzett ügyfelek által igénybevett web tárhely szolgáltatások díja után 10% jutalékot kapnak. Ez a jutalék nem csak az első éves díj után jár, hanem az egyszer már megszerzett ügyfél által rendszeresen fizetett minden egyes tárhely díj után. Így egyszeri munkával rendszeres jövedelemhez lehet jutni!
Amennyiben Ön már elégedett ügyfelünk, feltétlenül vegyen részt a partner programunkban! Hiszen ki is tudná jobban ajánlani a szolgáltatásainkat, mint Ön?
A Partnerré váláshoz mindössze a Partneri szerződést kell kitöltve és aláírva eljuttatni nekünk. További feltétel a számlaképesség, mivel a megszerzett jutalékokról rendszeresen számlát kell kiállítani részünkre. Szinte egyedülálló módon saját weboldal nem szükséges, a megszerzett ügyfelekről offline módon elég értesíteni bennünket!
Partneri szerződés
További információk:
partnerek@cpanel.hu
Telefon: 460-0104